2009. november 2., hétfő

Legendák a kihalás szélén

Michael Jackson halálával egy korszak ért véget. Talán ő volt az utolsó nagy túlélő, az utolsó olyan személy, aki már életében is legenda, hős volt. Különben sem voltak sokan. Elvis Presley, John Lennon, Jimi Hendrix, s hozzájuk csatlakozott most Jackson is. Ezekben az emberekben közös, hogy valamiben elsők voltak és egyben a legnagyobbak. Valami újat adtak a világnak mind zeneileg, mind emberileg. Már életükben is halhatatlanokká avanzsáltak és nincs a (modern) világban olyan ember, aki ne ismerné a nevüket. Mítoszok voltak.

Tulajdonképp ki is lehet legenda a zeneiparban?
Bárki, de közüllük csak néhányan. Nem elég egyetlen világsláger, mint pl a Village People és a Y.M.C.A esetében, hanem folyamatosan jelen kell lenni mind a köztudatban, mind a zenei térképen, mitöbb, meghatározó alaknak kell lenni, aki képes milliókat inspirálni. Mindezt téve úgy, hogy valami addig nem létezőt alkot.
Elvis azzal alkotott maradandót, hogy vele indult a szexuális indíttatású tömeghisztéria és noha páratlan sikerei főleg karrierje elejére, az 1950-es évek végére tehetők, de a pop-iparban ő volt a "nagy bumm". John Lennon szavait idézve "Elvis előtt nem volt semmi". John Lennon pedig a kultúrális mozgalmával vált halhatatlanná, hiszen ő volt az első, aki zenéjével mondott is valamit. Hendrix pedig azzal vált etalonná, hogy elsőként tudott olyan hangokat előcsalni gitárjából, mint azóta senki és nyers zenéjével tulajdonképp megalapozta a későbbi kemény rock útját.
Michael Jackson mozgásával, zenéjével és abszolút profizmusával képes volt 30 éven át a legnagyobbnak lenni. Minden rekordot megdöntött.

Persze voltak, vannak más olyan előadók, akik valamelyest képesek megközelíteni ezeket az eredményeket, de ők inkább csak követői a fent említetteknek. Az elhunytak közül Frank Sinatra, Buddy Holly, Louis Armstrong, Janis Joplin, Ray Charles, Freddy Mercury és sokan mások is legendák, de ők főleg a saját stílusukban voltak sikeresek. Az élők közül Chuck Berry, Little Richard, Jerry Lee Lewis, Tom Jones, Paul McCartney, Barbra Streisand, Withney Huston, Sting, Elton John és sokan mások szintén nagyon közkedveltek, de ők inkább túlélő dinoszauruszok. Persze rengetegen szeretik őket, és fontos részét képezik a könnyűzenei világnak, elvitathatalan érdemeik vannak, de... ha meghalnak (pedig éljenek még nagyon nagyon sokáig), akkor majd meggyászolja őket a világ... gyorsan. Elvis, Lennon, Hendrix és Jackson halála viszont sokként érte az embereket és mindenkiben űr keletkezett, hogy mi lett volna ha... ha életben maradnak. Mert volt még bennük spiritusz, kiaknázatlan siker.

A maiak közül talán egyedül Madonna az, aki valamelyest még legendának mondható. Madonna is hozott magával újat, méghozzá a direkt provokatív megjelenést. Ő volt talán az első, aki direkt hergelte az embereket és direkt élvezte a botrányokat maga körül. Hihetetlenül zseniális érzékkel volt képes hatni az emberekre. Ráadásul nőként, kitaposva ezzel az utat a fiatalabb generációnak, mint amilyen most Amy Winehouse vagy Lady GaGa. A zenéje viszont egy-két kivételtől eltekintve múlandó. Persze szinte mindenkinek ismerős a Like A Virgin dallama, de ezzel vége is, legalábbis az átlag ember szemszögéből.

Mert ugye a zene. Tulajdonképp bárki lehet ebben az iparban halhatatlan. Egy világsláger a belépő, melyet korosztálytól függetlenül mindenki ismer. Elvis esetében a "Jailhouse Rock", a "Love Me Tender", a "Hound Dog" vagy a "Blue Suede Shoes" közül lehet minimum válogatni. Jacksonnál is hasonló a helyzet, hiszen a "Thriller", a "Billie Jean" vagy a "Beat It" c. dalokat MINDENKI ismeri. Lennon (és persze a Beatles) esetében az "Imagine" vagy a "Give Peace A Chance" nóták az örökzöldek. Hendrixnél itt kicsit reccsen a dolog.

Talán nem is lehet pontosan megfogalmazni, hogy mi is az a zenész-legenda. Tudjuk, de akkor sem könnyű szavakba önteni. De valami miatt Elvis és Jackson kiemelkedik mindenki közül és valószínüleg soha senki nem fogja őket megközelíteni. Ők voltak a legnagyobbak. A királyok. Mindenki tudja, hogy így van, hogy ez a két ember kiemelt helyen van a közönség szívében. Örökre. Kérdd meg az ismerőseidet, hogy mondják meg, szerintük ki a könnyűzene valaha élt öt legjobb, legismertebb, legközkedveltebb alakja.
Ötből kettő 99% Elvis és Jackson lesz. Ők az állandók. A többiek a változók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése